Kol Mikaelson
1.
Mystic Falls megannyi emléket hordoz
bennem. Itt élnek azok az emberek, akik a világot jelentik számomra.
Hogy miért tértem vissza a sok rossz után?
Azt hiszem, erre a kérdésre én magam sem tudom a választ. Talán a családom és a
barátaim miatt, bár ez nem egészen igaz, hiszen pont Klaus miatt mentem el,
akinek minden problémájára az a megoldás, hogy elraktározza a szeretteit pár évszázadra,
ha azok nem úgy viselkednek, ahogy kellene vagy akadályozzák a tervét, ahogy ő mondani
szokta. Vagy, talán azért mert azt remélem, hogy ezer év után találtam egy
olyan helyet ahol Apánk és Anyánk gyötrelmes, undorító, kínzásai nélkül békére
lelve élhetünk együtt egy nagycsaládként.
A visszatérésem nem ment épp zökkenőmentesen,
kikapcsolt, elnyomott érzelmekkel tértem vissza! Ellöktem magam mellől a
családomat, a szerelmemet Aprilt és sok szenvedést okoztam az itt élőknek.
Távollétem alatt rájöttem Katerinába beleszerettem, és inkább kikapcsoltam
ahelyett, hogy vállaltom volna az érzelmeimet előtte, ami így utólag belegondolva nem volt
túl jó ötlet. Persze Elijah akkor még jó fivér módjára visszahozott! Ami akkor
jött, nem igazán kívánom senkinek sem, az érzés, hogy annyi embert
lemészároltál, bántottad a szeretteid leírhatatlan volt! De múltamnak ezt
részét lezártnak tekintem, szeretnék minél emberibb módon élni, már amennyire
ezt megtehetem ősi vámpírként. Hiszen most hogy felbukkant
a nővérünk Freya,
akit már kerek száz éve nem láttam, most még inkább bizonyítani szeretnék neki,
hogy nem az vagyok, amit mások gondolnak vagy mondanak rólam, legalább is már nem.
De hát ez Mystic Falls, ha történik valami jó az nem tart túl, sokáig mert
rögtön beárnyékolja valami, ami sokkal nagyobb és rosszabb. De hát lássuk, be
minden jóban van valami rossz. Most már nem csak drága Anyánk biztosít nekünk
izgalmas hétköznapokat, hanem tarthatunk attól is, hogy Dahlia bármelyik
pillanatban felbukkanhat!
Aprillel végre boldognak érezhettem magam,
oly annyira, hogy még a kezét is megkértem, ami elég furcsa pont tőlem, mert
hát lássuk, be nem vagyok az a típus, aki képes hosszabb ideig megállapodni
valakivel. Körülbelül két hónappal, ezelőtt amikor megpillantottam egy gyönyörű lányt.
Abban a percben minden gondolatom csak rá szegeződött és rájöttem, hogy mégsem April az
igazi számomra, próbáltam megfutamodni a vallomás elől, nem
akartam megbántani azzal, hogy újra elhagyom, de nem hazudhattam magamnak sem,
mert az, amit akkor éreztem Anna mellett azt nem múlhatta felül semmi. Azt
éreztem, hogy rátaláltam arra a nőre, akiért bármit képes lennék oda adni!
Mellette önmagam lehetek, végre azt érezhetem, hogy ezer év után megtaláltam a
másik felemet. Minden tökéletes volt egy bizonyos pillanatig, amíg Anna ki nem
találta, hogy mi lenne, ha kikapcsolnánk mind a ketten! Hogy is mondjam
érdekesen fogadtam nem akartam megbántani, de az ötletért sem rajongtam! Aztán
megtörtént kikapcsolt. Én persze nem, mert tudtam milyen vagyok érzelmek
nélkül, nem akartam újra ugyan abba a hibába esni, mint amikor visszajöttem a
városba! Nem volt egyszerű dolog elhitetni vele,
hogy nincsenek érzelmeim, igyekeztem a legjobban eljátszani a gonosz vámpírt.
Míg egy nap újra „szórakozni” akart, és a drága Elena Gilbert szerencséjére
pont akkor járt arra. Anna szeme rögtön felcsillant és kapott is az alkalmon…
rátámad. Persze nekem nem is tudom hol járt az eszem Annának kitörtem a nyakát
megmentve ezzel a kis Elena életét, persze így utólag belegondolva lehet,
másképp cselekszem. Ami otthon várt, az a kőkemény
igazság, valahogy közölnöm kellett azzal a személlyel, akit még saját magamnál
is jobban szeretek, hogy átvertem. Aztán csak úgy elment… Még most sem tudom,
hogy hol van. Nagyon hiányzik, bármit megtennék, hogy újra karjaimban
tarthassam.
2009. augusztus 13.
