FIGYELEM! Kai itteni karaktere nem követi a sorozat eseményeit. Valószínűleg nem is volt a börtönvilágban.
"Ahhoz, hogy megismerj, valakit
először fogadd el, fogadd el, hogy ilyen és ilyen is marad...ameddig meg nem
találod azt, ami miatt szeretnéd..."
2009, Montens Park, Philadelphia.
Kai Parker
naplója, ha elolvasod és az nem én vagyok, akkor meghalhatsz… véletlen.
Nem tudom. Ez
jellemezné az egész életemet. Kívülről talán erősnek és pszichopatának tűnhetek,
pedig koránt sincs így. Vágytam barátokra, vágytam szerelemre, családra, de nem
kaphattam meg. Ah, nem is tudom miért. De egy idő után feladtam kutatni utánuk
Elvesztettem egy csomó időt hülyeségekre. Kinek kellenek barátok és családtagok,
ha itt vagyok saját magam? Oké, más felszínes emberek szerezhetnek maguknak,
engem nem érdekel, de én? Én sokkal többet érek, azért álljunk csak le. Egy
erős boszorkány, akinek van humor érzéke és sárma. Mi kell még az embereknek?
Egy csillámpóni, rózsaszín bárányokkal? Hagyjatok már. Szóval, azt hiszem,
ezzel be is fejezhetném a mai gondolataim ecsetelését, de csak még egy nagyon
idegesítő dolog.
Az
emberek gondolkodás módja. Csak a pénz és a szex. Ami jó, mert végül is, nagyon
szórakoztató egy ideig, de unalmas minden nap ugyanazt csinálni. Miért nem
lehet változtatni a dolgokon? Mondjuk, pénz helyett szórakoznának...és. Nos,
szexet is lehet változtatni nem? Mármint a pozíciókat...kicsit mélyre mentem,
bocsi. Szóval roppant bosszantóak ezek a dolgok. Na, meg a közlekedés.
Egyszer próbáltam meg buszon utazni akkor is
majdnem fellökött egy dagadt pacák. Persze aztán a busz kerekei alá
varázsoltam, nincs ok az aggodalomra. Megpróbáltam nem kukacoskodni
mindenkivel, kikerültem az embereket, adtam a hobóknak enni, a szokásos. De
térjünk vissza, tehát a buszon menve azt vettem észre, hogy mindenki csak bámul
előre, telefonozik, és nem csinál semmi izgalmasat. Ezért gondoltam felrázom
kicsit a hangulatot. Előrébb mentem a buszvezetőhöz, s egy megfelelő
varázslattal választás elé kényszerítettem az embereket. A sofőr megállt és
befordult a szemközti sávba és nem mozdult. Vagy bekanyarodik az árokba, vagy
ott marad egy helybe és nagy sebességgel neki mennek az autók. Vajon mennyire
önzők ezek a puhány, begyepesedett játékok? Mosolyogva elmagyaráztam a
szabályokat, ha valaki feláll vége és mind meghalnak. Fütyülve, mint aki jól
végezte dolgát leszálltam a buszról. Erre kíváncsi leszek. Az esti órákban csak
néhány kocsi keringett az úton kiszállva már láthattam, ahogyan közeledik.
Figyeltem az embereket. Egy lány, piros pulcsiban, hosszú fekete hajjal,
felállt. Már kész lettem volna bevinni a halált okozó bűbájt, konstatálva az
emberek tényleg buták, de egy pillanatra megálltam. A fiatal teremtés
odalépkedett a sofőrhöz és mosolyogva a vállára tette a kezét. A középkorú
férfi megfogta a kormányt és egy határozott mozdulattal jobbra irányította. A
busz az árokba zuhant. Én pedig döbbent arccal álltam ott és lefagytam. Egy.
Egyetlen egy ember, egyetlen egy mondata döntést hozott a szorult torkú
vezetőben. Megszegte a szabályokat, de győzött. A sárga busz kicsúszott. Az
árokban pihent, mint egy megsebzett tigris. A kocsis pedig mit sem sejtve
megállt és kiabálva hívta a mentőket, s rendőrséget. Nem értem, nem tudom. Én
nem erre számítottam. Azt hittem az emberek hasztalanok és furcsák. De...egész
végig én lettem volna az. Most pedig, esőben, egy magányos padon ülve ezen
töprengek. Vajon több van az emberekben, mint gondolnám. Talán lehet, hogy önzőek,
de egy tekintetben csodálatosak is? Vagy csak egy lány tévesztett meg.
Lehetséges nem is él már. Lehetséges nincs is igazam. Én már nem tudom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése